Beszámolók

2016

Ahol még a nagyszakállú is szívesen matekozik…

Változatlanul

Ahogy az már tavaly is bevált, idén, a hetedik Mikulás Qpa versenyt is a mi kis csapatunk szervezte, Kovács Péter tanár úr vezetésével. Nagyjából egy hónappal a piros betűs dátum előtt már nekiálltunk megbeszélni a legfontosabb tudnivalókat, kiosztottuk az elvégzendő feladatokat és próbáltunk működőképes időbeosztással előállni. Természetesen, jó tinédzserek lévén, igen nehezen tudtuk ezt betartani… De végül, kisebb-nagyobb akadályokon átjutva, sikerült mindent a terveknek megfelelően előkészítenünk. Mindig azt tartottuk szem előtt, hogy vajon számunkra milyen lenne egy jól megszervezett matekverseny, próbáltunk minél több érdekességet belevinni a dologba. A feladatok Molnár-Sáska Ildikó tanárnőnek köszönhetően hasonlóképpen "mikulásosan” lettek megfogalmazva, mint az előző évben, mi is igyekeztük ezt a hangulatot hozni ruhákkal, jó kedvvel, valamint a mikulásjelenet is erre volt hivatott. Szerintem ismét sikerült egy vidám, élvezettel teli környezetet megteremtenünk, ahol az iskolák legjobbjai mérhették össze tudásukat.

Visszaszámlálás

Az utolsó rendelkezésünkre álló napon mindenki a sikerért dolgozott, az összes lány otthon, a konyhában sürgött-forgott, hogy mindenféle finomságot készítsünk vendégeinknek. Még utoljára átnéztük a feladatokat, begyakoroltuk a szövegeinket és emlékeztettük a Mikulást, hogy másnap programja lesz.

Pénteken szerencsére eljöhettünk az utolsó óráról, hogy elvégezzük az utolsó simításokat. A Dísztermet már előre berendezték a versenyhez, így nekünk csak a megfelelő számtáblákat és válaszlapokat kellett kiosztanunk. Volt azonban egy teljesen újszerű feladatunk, aminek mi is izgatottan néztünk elébe. Minden eddigi hosztesz külön csapatot kapott, így már csapatkrampuszoknak hívtuk magunkat. Nagyon kíváncsian vártuk, milyen lesz majd a csapatunk, ezért izgatottan toporogtunk a Díszterem előtt és a lépcső tetején vártuk az iskolákat. Természetesen, előzetes megérzésem beigazolódott és az én csapatom érkezett utolsóként. :P De szerencsére nagyon aranyosak és lelkesek voltak mind, ezért hamar oldódott a hangulat.

Élesben

A verseny kezdetekor nagy volt az izgalom, a csapatok őrült tempóval fogtak neki a feladatok megoldásának és természetesen a jolly-feladatok kiválasztásának. Idén is körülbelül fele-fele arányban választottak könnyebb illetve nehezebb feladatokat a versenyzők, de a legtöbb csapatnak sikerült helyesen megoldania ezeket és bezsebelni a dupla pontszámot. 

Mi, csapatkrampuszok is alig bírtuk tartani a tempót, egymás után vittük vissza a csapatainknak a megoldásaikat és egy-egy biztató szóval vagy dicsérettel hagytuk őket ismét magukra. Bár nagyon igyekeztünk nehezedő sorrendbe rendezni a feladatokat, meglepő módon a 8-as és 10-es feladatok bizonyultak a legkönnyebben megoldhatónak, míg a 14-es feladat okozta a legtöbb problémát a 18 db feladat közül.

 A szoros küzdelemből végül a Herman Ottó Általános Iskola Zúzmanók nevű csapata került ki győztesen, összesen 1125 ponttal. Mögöttük a Városligeti hóhányók és a Mumiqlás csapatok végeztek, csupán 10 pont különbséggel. De minden egyes versenyző maximálisan kitett magáért, senkit nem láttunk lustálkodni, vagy unatkozni, ezért nagyon büszkék vagyunk mindenkire!

Finálé

Néhány perccel a verseny vége előtt hárman lányok ,,kiszöktünk”, hogy felfedjük igazi önmagunkat, átöltözzünk és segítsünk a Mikulásnak megtalálni a Dísztermet. Hatásos belépőt szerettünk volna neki biztosítani, ezért egy rövid Mikulásjelenetet adtunk elő a verseny végeztével. Nagyon jól esett látni, ahogy minden gyerek egyszerre elhallgat és teljes figyelmét a mi kis előadásunknak szenteli. Bár technikailag nem mi vagyunk a színjátszás királynői, szerintem jól megoldottuk a feladatot és sikerült jó hangulatot teremtenünk mindenki számára. Ezek után a kedves Mikulás kiosztotta a jól megérdemelt ajándékokat valamint a Qpát és néhány csoportkép után elbúcsúztunk a versenyzőktől. Reméljük, Ti is annyira élveztétek a versenyt, mint mi! Jövőre is mindenkit szeretettel várunk vissza!

 

A 2016-os Mikulás Qpa szervezői nevében:

A Kaffkások csapatkrampusza és a 

világ legrosszabb anyukájának megtestesítője

2015

A Mikulás szereti az okos gyerekeket…

Kulisszatitkok

A Szent István Gimi csapata idén is hatalmas erőbefektetéssel  – és persze sok-sok lelkesedéssel – állt neki a hatodik alkalommal megrendezett decemberi matekverseny megszervezésének. Minden héten hétfőn gyűlést tartottunk, ötleteltünk, feladatokat írtunk és ellenőriztünk, fotómodellt álltunk. Nemcsak nagyon jó hangulatban teltek ezek a kis összejövetelek, hanem bizony eredményesek is voltak. Első alkalommal elég nagy káosz uralkodott, szanaszét hevertek a teremben telefirkált papírok, táblázatok, a tanár úr lázasan pötyögött laptopján, mindenki be-bekiabálta, hogy milyen szerepet vállalna szívesen, és még feladataink se voltak. De aztán a verseny közeledtével tisztázódtak a teendők, és mindenki foglalkozhatott a saját dolgával. Persze voltak részek, amik így is az utolsó utáni pillanatban álltak össze…

Az utolsó percekig

Csütörtökön, a verseny előtti napon végeztük az utolsó simításokat. Legalábbis így terveztük… Aztán persze bele-belebotlottunk a még elvégzendő feladatokba, úgyhogy mindenkinek teljes erőbedobással kellett munkálkodnia. Válaszlapokat vágtunk ki, Mikulásjelenetet írtunk, és persze rengeteget sütöttünk.

Pénteken, a kezdés előtt körülbelül egy órával már mindenki teljes harci díszben tevékenykedett, voltak mikulássapkás fiúk-lányok (vagyis a hostessek), akik fel-alá járkáltak a lassan kiürülő iskolában, ajándékokat pakoltak, termet rendeztek, sütiket tálaltak, és nagy kíváncsian várták az első csapatokat. Én személy szerint folyamatosan cikáztam, próbáltam minden téren segíteni a többieknek, és ezzel persze nem voltam egyedül. A Mikulásjelenet próbái alatt a legtöbben erősen rettegtünk tőle, hogy a sok csapkodás következtében egyszerűen ránk zuhan majd az ajtó, de szerencsére ezt sikerült megúsznunk, és így már az sem zavart igazán, hogy percenként kellett leporolnunk magunkat a folytonos földön csúszkálás miatt. Végre valahára a műsor is készen állt a bemutatásra, ahogy az egész Díszterem is, ezt tesztelve persze rögtön meg is érkezett az első csapat. Ezután már egymás után jöttek az iskolák küldöttségei, összesen 9 asztalt elfoglalva. 

Élesben-a verseny

Miután minden versenyző helyet foglalt, következhetett a szokásos szabály-ismertetés, majd a felkonferálás. Bár becsúszott néhány hiba, a ,,műsorvezetők” tehetségüket latba vetve, gyorsan kiküszöbölték azokat – köszöntötték a vendégeket, meséltek a verseny történetéről, felfrissítették a szabályokat, valamint megköszönték a verseny szervezésében közreműködők segítségét. Ez után el is kezdődhetett a verseny. 

Tíz perc elteltével mi, hostessek megindultunk, kezünkben sütivel jól megrakott tálcákkal, a versenyzők és a tanárok felé. Mindenki láthatóan örült a finomságoknak, és rögtön oldottabb hangulat uralkodott el a teremben. Az összes csapatnak sikerült negyed óra alatt kiválasztania a Jolly-feladatát, melyért ugye dupla pontot kaphattak. A kilenc futár nagyjából fele-fele arányban hozott nekünk erre a célra feladatszámokat 6 alatt illetve felett (a feladatok nehezedő sorrendben voltak, tehát az iskolák majdnem fele bevállalta Jolly-nak a nehezebb feladványokat is). Miután az utolsó Jolly száma is megérkezett, érdeklődve figyeltük a verseny állását, melyet kivetítettünk, hogy mindenki követhesse az eseményeket. Az első negyedóra után első helyen a Szánkós számolók álltak, mögöttük szorosan következtek a Ho-ho-hóóó és a Krampuszok csapatai, a dobogóról pedig éppen hogy csak lecsúsztak az Áfonyák. Ami meglepő volt, hogy már akkor, a pillanatnyi első és utolsó helyezett között összesen 220 pont különbség volt. 

A verseny alatt a szervezők sem unatkoztak. A bírák gőzerővel javították a megoldásokat, a hostessek pedig – persze csak amikor nem dolgoztak non-stop – jobbára egymás mikulássapkáját lopkodták el. A csapatok végig nagy egyetértésben dolgoztak együtt – legalábbis remekül hitették ezt el velünk  –, és kisebb-nagyobb sikerrel sürgették futár társaikat. Úgy tűnt, a 13. feladat okozta a legtöbb nehézséget, ugyanis azt csak az utolsó húsz percben kezdték el kihordani nekünk.

And after all…

A délutánt egy elég figyelemfelkeltő és szórakoztató Mikulásjelenettel zártuk, majd szakállas barátunk kiosztotta az ajándékokat a gyerekeknek – még akkor is, ha ez a krampusznak és manó barátjának nem is tetszett teljes mértékben. Az első helyezett nagy fölénnyel a Herman Ottó Általános Iskola csapata (Ho-ho-hóóó) lett, akik, mivel már harmadik alkalommal nyertek zsinórban, megtarthatták a vándorkupát. Úgy vélem, mindenki jól érezte magát az idei Mikulás Qpán, mi pedig minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy még élvezetesebbé tegyük a matematikát.

 

Reméljük, jövőre találkozunk!

Szervezők

(Hümér a krampusz)

2013

A már negyedik alkalommal megrendezett Mikulás Qpa matematika versenyen idén is sok csapatot indítottak a zuglói általános iskolák, sőt idén egy kerületünkön kívüli vendégcsapat is részt vett a qpázásban.

 

Ahogy a korábbi években is, a zongorán megint ajándékok sorakoztak, élükön a győztesnek járó jókora vándorkupával.

 

Az iskola dísztermének asztalai körül a 11 csapatnak sikerült időben elfoglalni a helyét, majd miután Kovács Péter tanár úr megnyitotta a versenyt, mind lelkesen láttak munkának és alig kezdődött el, máris vitték ki a megoldásokat.

 

Az első 15 percben a csapatok kijelölhettek egy úgynevezett Jolly-feladatot, amelynek helyes megoldásáért kétszeres pontot kaphatnak.

 

A verseny elején a csapatok gyorsan váltogatták egymást az első helyeken. Az Arany hóesés hamar az első helyre került, de ahogy telt az idő, a Liszteszek, Krampuszok és a Lappföldi hexaéder kezdték kiszorítani. A Városligetisek, az előző évekhez hasonlóan most is sokáig nem vittek ki egy feladatot sem, de ezzel azt kockáztatták, hogy a többi csapat elveszi előlük a bónuszpontot, ami annak a csapatnak jár, amelyik egy feladatot elsőként old meg.

 

Az utolsó öt percet izgalmasabbá téve elsötétült a kivetítő, amely addig a verseny állását és statisztikákat mutatott.

 

A verseny végén a Mikulás egyik krampusza jött be a terembe és továbbította a Mikulás üzenetét, mely szerint ő csak akkor jön el személyesen, ha a versenyzők helyesen válaszolnak a krampusz találós kérdésére. Vagy a kérdés volt könnyű, vagy a gyerek voltak okosak, de a Mikulás kénytelen volt eljönni és ő adta át a csapatoknak a jól megérdemelt jutalmakat.

 

385 ponttal, 10 megoldott feladattal az idei qpát a Mikulás rénszarvasai (Herman Ottó Általános Iskola) nyerték. A második helyezett csak 20 ponttal maradt le, ők a vendég Lappföldi hexaéder (Janikovszky Éva Általános Iskola). Harmadikok a Hópelyhecskék (Hunyadi János Általános Iskola) lettek 350 ponttal.

 

Minden résztvevőnek gratulálunk!

 

Keszthelyi Szilvia, 10.b

 

2011

A tavalyi első alkalom után, december 2-án idén is megszerveztük a Mikulás Qpa matematika csapatversenyt a zuglói általános iskolák számára.

 

Örömünkre szolgált, hogy a résztvevő csapatok száma a tavalyihoz képest nőtt, így pont egy tucatnyi csapat foglalt helyett a Dísztermünkben kialakított asztalok körül.

Az indulók között voltak többen, akik már a tavalyi versenyen is itt voltak, de sok diák most kóstolt bele a mikulás qpázásba.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy a teremben található zongora roskadozott a sok Mikulás-csomagtól, amiért ezúton is köszönetet mondunk támogatóinknak!

 

Talán ezért, talán a verseny magával ragadó hangulata miatt is, a versenyen végig nagyon lelkesen dolgozott mind a 12 csapat.

A tavaly nagy fölénnyel nyerő Városligetisek csapata egészen a félidőig egyáltalán nem hozott ki megoldást, akkor azonban nekiindultak, és meg sem álltak a győzelemig.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a versenyidő lejártával idén is tiszteletét tette a verseny névadója, két csintalan krampusszal. És ha már eljöttek, közreműködtek és ők adták át a megérdemelt jutalmakat a csapatoknak.

 

Minden résztvevőnek gratulálunk!

És természetesen senki ne feledje, hogy jövőre Mikulás Qpa 2012!

2010

A Mikulásról elnevezett matematika versenyre három nappal a Nagyszakállú várható érkezése előtt, iskolánk dísztermében gyülekeztek a zuglói általános iskolák 6 fős csapatai.

Hála a nagylelkű támogatóinknak, a teremben található zongorát teljesen beborították a verseny díjai. Mindenki érezhette, itt bizony nem babra megy a játék.

Ennek fényében nem is csoda, hogy a megnyitó szavak után a csapatok nagy lelkesedéssel kezdtek neki a feladatok megoldásának és 2 percen belül meg is érkezett az első megoldás a zsűrihez.

A feladatok - meglepő módon - a Mikulás és segítőinek mindennapjaiba kalauzolták a versenyzőket.

 

A verseny elején az Ész-faktor csapat állt az élre, majd hozzájuk zárkózott fel a Városligetisek és a Hóhányok csapat. Sokáig ebből a három csapatból álló boly közel azonos pontszámmal állt az élen, azonban a verseny felénél a Városligeti iskolából érkező csapat eggyel magasabb fokozatra kapcsolt és elhúzott a bolytól is. Eközben a másik két csapat előnye apadt, felzárkóztak hozzájuk a Mikulás rénszarvasai is.

 

Az utolsó szakaszra a Városligetisek csapat előnye már akkora volt, hogy bár az izgalmak fokozása érdekében az utolsó 10 percben a versenyállás eltűnt a kivetítőről, ekkor a többi 10 csapatnak már csak matematikai esélye volt az 1. helyre.

 

No azért marad esemény még az utolsó percekre is, hiszen 40 másodperccel a vége előtt a közben visszacsúszott Ész-faktor csapatnak sikerült megoldani a mezőny által addig több mint 10-szer hiába ostromolt 15. feladatot és ezzel visszakapaszkodni a dobogóra.

 

A versenyidő lejárta után, mindenki nagy meglepetésére, tiszteletét tette a verseny névadója is, és ha már eljött, ki is hirdette az eredményt.

 

Az első Mikulás Qpa csapatverseny győztese, teljesen megérdemelten a 15-ből 13 feladatot helyesen megoldó Városligetisek csapat lett. Ők ezzel egy évre a Városliget másik sarkába vitték a Mikulás kupát.

A képezeletbeli dobogó második fokára a Mikulás rénszarvasai csapata (Herman Ottó Ált. Isk.), míg a harmadik fokára a Ész-faktor csapata (Móra Ferenc Ált. Isk.) állhatott fel.

 

A verseny lebonyolításában sokan, sokat tettek. Nekik ezúton is köszönjük:

  •  támogatóinknak: a Typotex kiadónak a kiváló ajándék könyvekért; Borsai Csabának, hogy mindenkinek volt mit majszolni a verseny előtt; a Szent István Gimnázium Alapítványának az anyagi támogatásért;
  • a kreatív, ügyes egyensapkás hátteres csapatnak, azaz Grosz Pattynak (12.a),Jambrik Zsófiának (9.c), Kis-Juhász Annának (9.c), Konkoly Eszternek (9.c), Schiller Orsolyának (9.c), Szabó Virpinek (9.c), Varga Laurának (9.c), Bán Daninak (9.c) ésGrein Maxinak (9.c) az előkészületekért, a verseny alatti kiszolgálásért, az adatrögzítésért és a pakolásért;
  • a zsűri nagyszerű tagjainak, Papp Ágnes tanárnőnek (17.a), Vida Sárának (12.a), Tran Hoang Viet (13.a), Nagy Ádámnak (12.a) és Rehó Balázsnak (12.a), hogy pontosan végezték feladatukat;
  • Hubai Tamásnak, aki rendelkezésünkre bocsájtotta és előkészítette az általa írt, versenyhez nélkülözhetetlen szoftverét, ráadásul még fotózást is vállalt;
  • az istvános matematika munkaközösség tagjainak a feladatok ajánlását, véleményezését és ellenőrzését;
  • Chilf Lívia és Székelyné Farkas Zsuzsa iskolatitkároknak a sok millió apróságban való segítségért;
  • Mikulásnak, hogy sok dolga közepette is időt szánt ránk és ellátogatott hozzánk.

 

Gratulálunk az összes csapatnak, izgalmas verseny volt!

Senki ne feledje, jövőre Mikulás Qpa 2011...

Kovács Péter